Az első találkozás

Tipikus nap volt. Az eső zuhogott, a szél süvített, és én megint egyedül gubbasztottam a menza legeldugottab sarkában. Végre egy kis nyugalomra vágytam, amit az osztályomban sajnos sohasem kaptam meg. Valaki mindig körülöttem nyüzsgött, és mást sem hallottam a gúnyolódásukon kívül. Eléggé ki vagyok rekesztve, de nem bánom. Már megszoktam. A lejobb barátnőm Liz, tavaly elköltözött, és azóta senkim sincsen. Második éve járok ebbe a nyomorult iskolába, de minden napom kínszenvedés. A tanáraimmal jól kijövök, ami bizonyos szempontból jó, de az osztálytársaimnál elég rossz pont..Strébernek tartanak, és mindent rajtam vernek le.

Öt perce ülök nyugodtan, de úgy tűnik ennyi volt...A fiúk, és egy lány az osztályomból (a szokásos banda, általában ők szekálnak, a többiek meg nézik...mást nem tehetnek...nem szeretnék ha velük is ez történne...), mellém ültek, és megint lökdösni, és ütögetni kezdtek. Már kezdtek elfajulni a dolgok, amikor hirtelen valaki megjelent mögöttem. Hátranéztem. Még sosem láttam ezt az arcot, de...egyszerűenelképesztő volt. Egy nálunk néhány évvel idősebb srác volt az, és így szólt: -Hagyjátok már békén! Mit ártott nektek?
-Jól van már okostojás! Na húzz el innen ha jót akarsz magadnak!
-Gyere tűnjünk innen!-mondta, majd megragadta a karom, és egészen a menza másik végéig húzott.

-Miért hagyod, hogy ezt tegyék veled?
-Nem tehetek mást-feleltem.
-De tehetnél, ha nagyon akarnál. Egyébként Greg vagyok. Örülök, hogy megismertelek.
-Stella. És úgyszint.
Elmosolyodott.
-Úgylátom nem vagy túl bőszavű.
-Hát nem. Tudod nem nagyon van kivel beszélgetnem.
-Akkor mostantól lesz -mosolyodott el ismét.-Szeretném, ha ezentúl mindig itt ülnél, velem. Persze, ha ez neked nem okoz gondot.
Úristen. Ezt nem hiszem el. Álmodom? Egy ilyen pasi, hogy kérhet ilyet egy magamfajtától? Kidolgozott test, fekete haj, barna szem, és az az arc... Mindig is egy ilyen srácra vágytam.
-Dehogyis -nyögtem ki. -Szívesen.

A szünet további részében próbáltam nyugodtan befejezni az evést, ő pedig engem bámult. Folyamatosan.
-És mióta élsz itt?- próbáltam elrjteni a zavaromat. -Még sosem láttalak.
-Alig egy éve költöztünk ide. Tudod nemnagyon mozdulok ki otthonról. És a suliban sem nagyon járkálok. Inkább az osztályomban olvasgatok.
-Aha ezzel énis így vagyok. De mi volt az oka a költözésnek?
-Édesapám itt kapott munkát. Tudod vele élek.
-Értem. A szüleid elváltak?
-Nem. Annál sokkal rosszabb. Kb. 4 éves lehettem, mikor a házunkban tűz ütött ki. Apa nem volt otthon. Én túléltem,de édesanyám és a hugom...meghaltak.
Az arcára borzasztó fájdalom és kín ült ki.
-Te jó ég. Borzasztóan sajnálom.
Kicsit habozott, majd gyorsan témát váltott.
-Tudod mikor megláttam mit művelnek veled...Éreztem, hogy segítenem kell. Tudom, hogy te más vagy, mint ők. Különleges.
Úgy nézett rám, hogy azt hittem menten elolvadok. Különleges vagyok? Ilyet még soha senki nem mondott nekem. Pláne nem egy ilyen fiú. De a pillanatnyi rózsaszín felhőt eloszlatta a csengő hangja.
-Nos, kezdődik az órám. Ha gondolod suli után megvárlak, és elkísérlek a buszhoz.
-Rendben- válaszoltam kissé bódultan. De honnan tudja, hogy busszal járok iskolába? Volt egy olyan érzésem, hogy ő nem most hallott rólam először...







Remélem tetszett az első fejezet. Várom a kommenteket, és a véleményeket. Puszi: Dóri